Hálás köszönet Ildikónak. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyon nagy segítég volt az Ö munkája. Valóban az érdekeinket képviselte, a megbízhatóságát külön kiemelném és ez mellett mindig kedves és részletekremenöen figyelmes.
Nagyon megbízható,lelki ismeretes ,munkáját kitűnően végző szakember. Mindenben segítségemre volt, az, hogy nem általa történt az értékesítés, nem a munkáján, hanem az érdeklődők miatt történt.A megbeszéltekhez mindig tartotta magát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Az ingatlanom eladását saját erőből akartam megoldani. Jelentkeztek is szép számmal ingatlanértékesítők. Egyik sem volt szimpatikus. Ez alól kivétel volt Miklós. Udvarias, szimpatikus, nem tolakodó, és ami a legfontosabb, jó szakember. Mindig elérhető volt telefonon. Ezt bizonyította is: 3 hét alatt talált vevőt a házra. Ajánlom mindenkinek.
Gaál Dezsőt ingatlanvásárlási szándékkal kerestem meg, ahhoz képest két hét múlva megtörtént az adásvételi szerződés megkötése. Nagy precizitással mérte fel igényünket, s azonnal munkába látott, s jöttek a lehetőségek. Előtte voltunk egy másik ingatlanközvetítő cégnél eredménytelenül, ezért is volt meglepetés a kollégájuk hozzáállása. Korrekt naprakész és tájékoztatása minden igényt kielégített. Örülök hogy Önöket és azon belül munkatársukat választottam. Keressék és ajánlom NAGY bizalommal. Köszönöm munkáját.
Kedves Imre! Örülök, hogy megismerhettem személyedet. Tényleg egy korrekt, udvarias, hozzáértő embert ismerhettem meg benned. Mindig a konkrét helyzethez, érdeklődőkhöz tudtad igazítani az értékesítési technikáidat, amely jónak bizonyult. Mindig elérhető voltál. Amennyiben nem voltál a telefonnál, akkor pedig záros határidőn belül visszahívtál. A lakás eladás terhét szó szerint teljes mértékben levetted a vállamról, mivel megbízhatóságodnak köszönhetően kulcsot tudtam neked biztosítani az érdeklődők fogadásához. Nekem már tényleg csak a végén ( utolsó alkutétel) és a szerződéskötéskor kellet találkoznom a vevőjelöltekkel/vevőkkel. Másnak is bizton tudlak ajánlani, mert korrekt és jó hatékonysággal dolgozó ingatlan értékesítő vagy! Üdvözlettel: Zoli
Anikó személyében egy fantasztikus embert és egy kiváló ingatlan értékesítőt ismertem meg. Emberségében és szakmájában kiváló, nyitottsága és kedvessége visszagondolva is nagyon jó érzéssel tölt el. Mindig a potenciálisnak vélt vevővel érkezett, megkímélve minket a felesleges időhúzásról. Köszönöm Anikónak, hogy megtalálta azt a vevőt, aki megbecsüli első lakásunkat, ahol a férjemmel hazasparból két gyermekes családdá lettünk. Anikónak nagyon sok sikert kívánok munkájához, igazán megérdemli! Jakab-Schvéger Ilona
Nagyon meg voltunk elégedve Sepsi Mónika munkájával. Korrekten tájékoztatott bennünket.Profi fenyképeket készített az ingatlanról. Gyorsan talált albérlőt. Ajánlani tudom másoknak!
Erika munkájával nagy meg vagyok elégedve, nagy szakmai felkészültség, precizitás, gyorsaság jellemzi. Nagyon segítőkész, mindig elérhető, értékes javaslatokat, megoldási lehetőségeket nyújt. Nyomon követte az adás-vétel folyamatát a megegyezést követően is. Korrekt, megbízható, közvetlen. Mindenkinek jó szívvel ajánlom!
Köszönjük szépen, hogy már második alkalommal segítettél ingatlanunk eladásában. Minden potenciális vevővel jelen voltál rugalmasságod és korrekt, naprakész felkészültséged sokat segített! Másnak is csak ajánlani tudunk.
Nagyon kellemes, pontos, a részletekre odafigyelő, s csak az ügyfél számára fontos szempontokat figyelembe vevő munkával ismerkedtem meg Tarjányi Ildikó személyében. A gondossága, a kitartása bámulatba ejtett. Hálás köszönetem , hogy így utána nézel minden munkádnak !! Csak gratulálni és a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni bárkinek Rólad! Kívánom, hogy még sokáig maradj meg ilyen egészségi állapotban, és sok embernek szerezz örömet eredményes munkáddal!! Éva
Nagyon kedves, korrekt ingatlanközvetítővel sikerült találkoznom, akinek segítségével el is kelt a lakásom. Lelkiismeretesen végig követte az adás-vételt az utolsó mozzanatig. Hozzáértő szakember, akit bátran ajánlani tudok mindenkinek! Köszönöm!
Mikor belevágtam az ingatlan keresésben Szegeden nem gondoltam, hogy ez plusz munka. Menet közben rá kellett jönnöm, hogy a mai kereslet és kínálat nagysága miatt nem mindegy ki az, aki segít ebben. Nagyon sok ingatlanértékesítővel kerültem kapcsolatban, ami során sok negatív tapasztalat is ért. Viszont szereztem pozitív tapasztalatokat is. Közülük az egyik kiemelkedő személyiség Miklós volt. Nagyra értékeltem a segítségét és munkáját. Jó volt érezni, hogy őt nem zavarta, hogy már a 10-ik ingatlant mutatja meg. Utána is a kezdeti lelkesedéssel ajánlotta és küldte a lehetőségeket. Mindig felvette a telefont vagy vissza hívott. Egy pillanatig se éreztem rajta hogy terhes az ügyfél. Mindenképp ajánlom önnek is, ha egy elhívatott szakmáját szerető értékesítőt keres.
Maximálisan elégedettek vagyunk Laci munkájával. Az első találkozástól kezdve a lakáseladás lebonyolításáig mindenben segítségünkre volt. Szakmailag teljesen felkészült, bármilyen kérdésünkre kimerítő, pontos, precíz választ adott. Emberileg, szakmailag is le a kalappal előtte, mindenkinek csaj ajánlani tudjuk!
Kedves Gabriella Szeretnénk megköszönni a segítőkészséget és gyorsaságot, amit a lakáseladás során tapasztaltunk. Nagyon örülünk, hogy ilyen gördülékenyen történt az eladás. További sok sikert kívánunk! Köszönettel: Zelman Zoltán
Kollégájuk Patocskai László értékesítő lelkiismeretes, segítőkész munkáját szeretném megköszönni, amit lakásvásárlásunkkal kapcsolatban tanúsított. Nem utolsósorban Dr. Szőke Péter ügyvéd, Németh Gabriella értékesítő kolléganő, gyors, pontos mindenben felkészült munkáját, amit a szerződéskötéssel kapcsolatban végeztek, csak ajánlani tudom bárkinek, aki tervez lakásértékesítést vagy vásárlást! Örülök, hogy a Városi Ingatlanirodát választottam!
Lakásom bérbeadásakor segített nekünk. Miklós rendkívül kézséges és rugalmas munkatársa a cégnek, aki egyszerű módon közvetített közöttünk és a bérlőjelölt között. Megbízható, segítőkész és udvarias szakembert ismertünk meg személyében, akinek köszönhetően gyorsan elképzeléseinknek megfelelő bérlőt találtunk.
Zahorecz Márta ingatlanközvetítő munkavégzése során rendkívül körültekintő, alapos munkát végzett. Minden részletre kiterjedő tájékoztatást adott mind az eladó mind a vevő részére, és mindkét fél érdekeit igyekezett képviselni, az adásvétel során. A pontosság mellett a gyorsaság is pozitívumként jelölhető meg, mivel időt és energiát fektetett abba, hogy minél több vevőnek bemutassa az ingatlant és minél eredményesebb ügylet jöjjön létre, minél rövidebb idő alatt. Szintén figyelmet fordított arra, hogy az adásvétel során a szerződéskötés gördülékenyen valósuljon meg, a szükséges adatok rendelkezésre álljanak, segítséget nyújtva ezzel az eljáró ügyvédnek is. Jó szakemberként szívesen ajánlom mindenkinek! Úgy gondolom közreműködése nélkül sokkal hosszabb idő alatt, és kevésbé eredményesen tudtuk volna az ingatlant eladni! Köszönjük szépen a közreműködését!
Éva korrekt, lelkiismeretes ingatlanos, aki rendszeresen tájékoztatott arról, hogy az eladásra szánt telket kik tekintették meg, s végül meg is hozta a vevőt. Bátran ajánlom mindenkinek, aki házat/lakást/telket ad el, illetve keres.
Sokáig hirdettük magunk eladó lakásunkat, sikertelenül. Gabinak 10 napon belül sikerült olyan vevőt találnia, akivel kölcsönös megelégedéssel tudtunk szerződést kötni. Gabi profi munkája, rugalmassága, emberi hozzáállása példaértékű! Csak ajánlani tudom Vevőnek és Eladónak egyaránt! Kedves Gabi, Nagyon szépen köszönjük a gyors és profi munkádat!
Új otthonom megvásárlása során ismerkedtem meg Miklóssal, ő képviselte az eladó ház tulajdonosát. Már az első telefonbeszélgetés alkalmával kiderült, hogy egy intelligens és kedves személyről van szó. A személyes találkozás során is csak pozitívan tudtunk csalódni. Intelligenciája mellé társult még pontossága, segítőkészsége, igényes megjelenése és precíz felkészültsége. Bármilyen kérdés esetén azonnal rendelkezésünkre állt, figyelmével és tanácsaival sokat segített döntésünk meghozatalában. Minden találkozás alkalmával egy bizalmas légkört tudott kialakítani. Mindenkinek csak ajánlani tudom a közös együttműködést vele.