Még sosem írtam ajánlólevelet, nem tudom milyennek kellene lennie. Így csak elmondom, hogy bárkinek, aki gyorsan és idegeskedés nélkül szeretne ingatlant venni vagy eladni, bátran forduljon Zahorecz Mártához. Abszolút rátermettséggel és elmélyült szakmai ismeretekkel rendelkezik, rendkívül hatékony. Maximálisan tekintettel van ügyfelei elképzeléseire, kéréseire. Bármilyen kérdéssel fordultam hozzá, azonnal tudott válaszolni. Minden kérésemet próbálta maximálisan teljesíteni. Amit az együttműködés elején megbeszéltünk, ahhoz végig tartotta magát, képviselte az érdekeimet. Mindig kedves, mosolygós, ami által bennem bizalmat gerjesztett. Abszolút elégedett voltam a munkájával, hozzáállásával, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Molnár Mária

Tisztelt Városingatlan Iroda! Ezúton szeretnénk megköszönni Szabó Imre kollégájuknak az ingatlanközvetítői munkáját. Tapasztalataink alapján Imrét jól felkészült, lelkiismeretes, megbízható értékesítőnek tartjuk. Mindig könnyen elértük, az időpont egyeztetések terén nagyon rugalmas volt. A lakások bemutatását összehangoltan, jól ütemezve szervezte meg. . Az ingatlanokról részletes és korrekt tájékoztatást adott, igényeinket messzemenően figyelembe vette. Személyében egy udvarias és barátságos embert ismertünk meg. Hatékony munkájának köszönhetően rövid időn belül sikerült a szegedi lakásunkat eladni, egy másikat vásárolni és azt kiadni. Ingatlanügyekben a jövőben is hozzá szeretnénk fordulni és jó szívvel ajánljuk őt másoknak is. Üdvözlettel: Radics Ferenc és Judit

Radics Ferenc és Judit

A fent nevezett Fekete Zoltánt a legigényesebb eladónak illetve vevőnek bátran merem ajánlani. Közös munkánk során magas szakmai színvonalról tett tanúbizonyságot. Empátiája, készséges hozzá állása, pontossága és szívélyes modora illetve humora sokban segített nekem az ingatlan eladásban. Remélem a kezdő munkavállalóknak ebből sokat tud a későbbiek során átadni.

Király Éva

Enikővel éve óta kiváló munkakapcsolatban állok. Kizárólag hozzá fordulok ingatlan ügyben. Nem csak szakmailag de emberileg is számíthatok a tapasztalataira, tudására. Köszönöm!

Juhász Ádám

Enikő egy szakmailag nagyon fel készült kiváló szakember a munkáját fáradhatatlanul végzi. Egy nagyon ritka becsületes ember. Több mint elégedettek vagyunk a munkájával.

Gombos József

Nagyon hálásak vagyunk Líviának, végig profi és megbízható volt. Minden felmerülő kérdéssel fordulhattunk hozzá. Rendkívül gyorsan sikerült értékesítenie a lakást, és a további teendőkről is alaposan tájékoztatott. Bátran ajánlom a leendő ügyfeleknek! Köszönjük a segítséget!

Józsa Gerda

Lakásunk értékesítését követően nagy dilemma előtt állt családunk, hogy építkezzünk, vagy használt lakóingatlant vásároljunk. 3 pici gyermekünk vagy , így az ő szempontjukból is mérlegelnünk kellett. Elkezdtünk mindkét vonalon tájékozódni az ingatlanok között, és a telkek nézegetése során találkoztunk Krisztiánnal először személyesen. Nagyon kedves és segítőkész volt, a Liliom lakókertben körbejárta velünk a potenciális telkeket, információt nyújtott ezekről. A vásárlási folyamat során bármikor rendelkezésünkre állt, sőt a házépítés kapcsán felmerült kérdéseinkre is igyekezett válaszolni. Bátran ajánljuk mindenkinek akinek ingatlan eladással vagy vétellel kapcsoltban van szüksége segítségre. Betti és Robi

dr. Tóth Bernadett

Szuper,korrekt ügyintézés, barátságos, mosolygós szakember!Csak ajánlani tudom mindenkinek,aki venni vagy eladni szeretne ingatlant!????❤Köszi Ancsi!❤

Surinya Katalin

Nagy szerencsénk volt Mártával! Nagyon Kedves és szakmailag nagyon felkészült értékesítő, ezért könnyű volt vele az ingatlan értékesítés. Tisztában van a piaci viszonyokkal maximálisan, ezért nem futottunk felesleges köröket és hamar sikerült az eladás. Köszönjük ezúton is a sok segítséget!

Turkus család

Köszönöm szèpen Laczkò Szabi munkàjàt az ingatlan eladàsàban valò kitartàsàt,odaadàsàt,kihozta a legtöbbet amit lehetett,nem volt egyszerű! Csak ajànlani tudom.

Börcsök Istvàn

Köszönöm Etelka munkáját! Nagy szakmai felkészültség, korrekt és rugalmas ügyintézés jellemzi munkáját. Minden ingatlanértékesítőnek csak ajánlani tudom.

Kozma József

Ábrahám Gábort bátran ajánlom mindenkinek, aki ingatlan értékesítését tervezi, mert személyében egy intelligens embert ismertem meg, aki ráadásul szorgalmas is és tapasztalataim szerint ezen a vonalon e két tulajdonság ritkán találkozik. :-)

Tóth Szabolcs

Nagyon kedves, precíz, nagyon gyorsan és rugalmasan találta meg a számukra legmegfelelőbb hitelkonstrukciót! Egy hónapon belül lakáskulcs volt a kezünkben. Hálás köszönet a segítségéért!

Gajdács Dorottya

A testvéremmel (Koroncó-Haraszti) családi házas ingatlan értékesítésbe kezdtünk. Ebben segítségünkre lett Takácsné Erdélyi Anikó értékesítő, aki kommunikációs eszközökkel piacra dobta az ingatlant. Hozta az érdeklődőket több alkalommal, akiket türelmesen, hozzáértéssel kalauzolt végig az ingatlanon. Közben végig telefonon kommunikáltunk. Az ingatlan elkelt. Örülünk, hogy szervezetten közreműködött az eladásban. Munkáját csak dicsérni tudom, és a továbbiakban is számítok jóindulatára, segítségére. Vető Magdolna és Vető János

Vető János

Nem csak szakmailag , hanem magánszemélyként is egy igazán talpraesett,lelkiismeretes embert ismerhettem meg az ő személyében. Rugalmas, és szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Bátran ajánlom mindenkinek, annak is, aki nem szeretne ingatlanközvetítői segítséget!???? Nem fognak benne csalódni!

Bolla-Dömötör Alexandra

T. Viktória! Igaz nem én, hanem a lányom találkozott először Önnel, de boldog vagyok. Már régóta hirdettük a lakást, de a többi közvetítővel nem voltunk elégedettek.Ön egy igazán talpraesett, segítőkész ember! A tulajdonos Éva szerint " Nagyon röndös" Azt hiszem ebben a mondatban minden benne van. Köszönjük a munkáját, további sok sikert kívánunk! Éva, Magdi és András

Románné Séhorcz Magdolna

Szakszerű, tisztességes, korrekt munka volt. Az " adott szó kötelez " szellemében zajlott az egész ügylet. Köszönjük szépen.

Cseh-Szilagyi Annamária

Krisztiánnal ingatlanértékesítés során sodort össze sors. Sok kérdéseinkre mindig megkereste a választ, alapos tájékoztatásban volt részünk, így gond nélkül vásárolhattuk meg a kis nyaralónkat. Telefonon elérhető volt mindig, ha épp nem azonnal visszahívott! Az ingatlan megtekinthetőségére töretlenül volt lehetőség. Ezért nagyon köszönjük a türelmet felénk és a maximális tájékoztatást, rendkívül hiteles és egyesen embert ismerhettünk meg! Csak ajánlani tudom Krisztián munkáját! Üdv.: Ványik család

Ványik Dominika

Gabriella segítőkész és korrekt partner volt az ingatlan eladásában. Én csak jót tudok róla mondani, ajánlom másoknak is. Bankó Sándor

Bankó Sándor

Szegedi lakásom eladásával bíztam meg Juditot, akiben egy megbízható, őszinte, precíz, szakmailag maximálisan felkészült embert ismerhettem meg amiért mindig is hálás leszek. Gyorsan, gördülékenyen, az én elvárásaimnak megfelelően értékesítte az ingatlant,időt és energiát nem sajnálva, mindent megszervezve. Bármikor hívhattam amikor kérdésem volt, vagy segítségre volt szükségem. Mindenkinek Őt ajánlom azóta is. Judit! Köszönöm!

Kispéterné Mónika